Hírek
2021. okt. 22.
Demecs Flórián (Bláthy Media)
- Rendezvények
Szalagavató
Idén is megrendezte iskolánk egyik legszebb ünnepélyét, a szalagavatót. Az előző évekkel ellentétben a helyszínt a saját épületünk adta, ahol rendhagyó programmal, de a szokásos nagy szeretettel búcsúztattuk el jelképesen a 2017-es és 2018-as tanévben beiratkozott, immár 12. évfolyamos tanulókat.

A kapott búcsúzó szalag – melyet összesen 125 diákunk, osztályfőnökeik, illetve -helyetteseik kapták meg – csak jelképes, hiszen valódi jelentése az, hogy életük újabb szakaszába lépnek. Ahogy Madarász Péter Igazgató Úr köszöntő beszédében kiemelte, a komoly kihívások még csak most kezdődnek, utalva az érettségi vizsgákra, szakma-/diplomaszerzésre, illetve a nagybetűs életben való helytállásra.
Az este folyamán a szalagozási ceremónián és az igazgatói köszöntőn túl osztályvideók, illetve táncos produkciók emelték az est fényét, melyet – hagyományainkhoz híven – a gyertyázás koronázott.
A Bláthy Média élőben közvetítette az eseményt, amely visszanézhető az iskola YouTube csatornáján!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Bláthy siker a Junior Skillsen!
Bagi Ádám a Budapesti Műszaki SZC Bláthy Ottó Titusz Informatikai Technikum 9.A osztályos tanulója a Skills Junior 2025-ös Webfejlesztő versenyen országos 6. helyezést ért el!
2025. ápr. 9.
Tanulmányi osztály

Esélyteremtő program
A Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum a tanulók felzárkóztatására illetve differenciált fejlesztésre irányulóan pályázatot írt ki az oktatók számára.
2025. febr. 24.
Tanulmányi osztály

Megtaláltok a "Mi a pálya?" fesztiválon
A Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) feladatának tekinti a műszaki szakember utánpótlás támogatását, ezért idén 8. alkalommal rendezi meg a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztivált.
2024. nov. 26.
Tanulmányi osztály